Híreink
Főoldal
Jelentkezés
Kapcsolat
Magunkról
Csoportok
Galéria
Hírek
Szabályok
![]()





Sikeres volt a 2011-es év, ésmár január 2-án három országot érintő turnéval indítottuk a 2012-es évet !
A stúdió idén ünnepli fennállásának tizedik évfordulóját.
A csapa állandó résztvevői a Debreceni Virágkarneválnak és számos városi, megyei, országos nagyrendezvénynek.
A 2011-es évben vendégei voltunk a Nizzai Virágkarneválnak és a Mentoni Citruskarneválnak.
Megismerhettük Monaco, Monte Carlot is márciusban.
Torinóban és Milánóban is vendégszerepeltünk augusztus végén.
Két alkalommal is műsort adtunk Erdélyben, ahol közös március 15-i ünnepséget szerveztünk Kápolnásfalu Önkormányzatával.
Eddigi sikereinket is bizonyítja, hogy azt megelőző években is; Olaszország, Portugália, Törökország, Svájc, Németország, Lengyelország, Románia, Franciaország és Spanyolország is élvezhette a csoportok bemutatóit.
A 2011-es virágkarnevál második helyezett művészeti csoportja lettünk., magunk mögött hagyva a város legnagyobbját.
Már idén januárban Spanyolországban Vitórióban vonultunk fel, valamint Olaszországban Firenzében és Pisaban is jártunk.
Nyáron Velencébe és Catolikába indulunk, továbbá kilátásban van egy Ciprusi út is.
Stúdiónkban már egyedülállóan 3 éve kortól lehetőség nyílik a mazsorett elsajátítására, továbbá számtalan korosztálynak, több stílusban is ( társastánc, formációstánc, showtánc és mazsorett csoportokban) elérhető , a különféle Latin-amerikai és nemzetek táncainak megismerése.
Az eruópai szinten is híres és egyedülálló tollas produkciónk már védjegyünkké vállt, amely európa számos városában nagy sikert aratott az elmúlt évek turnéi alatt.
Stúdiónk várja a táncolni vágyók jelentkezését továbbra is.











minden tagunk egyedi kóddal ellátott tagsági kártyát kap. Ez a kártya tartalmazza a tagok adatait és tagdíjfizetésüket. A kártyát kötelező hordani minden foglalkozásra. A kártyát a beiratkozást követően kapják meg a tagok! A kártya díja magában foglalja az egyszeri beiratkozási díjat is! A tagkártyákat számítógépes leolvasóval kezelik majd az irodában! A weboldalunkon, ha picit feljebb megy, láthatja az ÜGYINTÉZÉS TAGOKNAK hivatkozást. Ezen az oldalon számos interneten keresztül végezhető ügyet elintézhet a stúdióval kapcsolatban!
A Fantasy T-S.közhasznú M.E. szeretné segíteni azon tagjait, akik számára nehézséget jelent a díjfizetés, egyéb költségek kifizetése. Pályázatok és egyéb programok által szeretnénk segíteni a jövőben! Ehez az Önök segítségére is szükség van! A pályázatokhoz (stb). alátámasztott adatokkal kell rendelkeznünk! Kérjük, hogy amennyiben szociális ellátásban, támogatásokban részesül, egyedül neveli gyermekét, nagycsaládos, munkanélküli, stb. töltse ki az irodában kérhető adatlapot, hogy az esetleges támgatások esetén értesíteni tudjuk és hozzájárulásával pályázni tudjunk az Önök érdekeit nézve!
Ettől az évadtól már átutalással is teljesítheti a tagsági díjat! Az interneten fizetők Az évközben rendelhető: belépők, dvd-k, stb. áraiból (információk később) kedvezményeket kapnak 5-10-20% között! Ezekről információ az "Online fizetések" menüben...